cover Belenézek

Digitális

Evangélikus Élet

2017. szeptember 10.

Az Evangélikus Élet a Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja. Megjelenési helye: Budapest. A Luther Kiadó adja ki, főszerkesztője T. Pintér Károly.
Első lapszáma 1933. január 29-én jelent meg. 1933 és 1950 között az Országos Luther Szövetség adta ki, 1950 óta a Magyarországi Evangélikus Egyház, illetve központi intézményei: a Sajtóosztály, majd a Luther Kiadó. Első főszerkesztője Szántó Róbert Budapest-kelenföldi lelkész volt. 1944 októberétől 1948 novemberéig a lap nem jelenhetett meg, így a 70. évfolyamot 2005-ben adták csak ki.
Az Evangélikus Élet az egyetlen magyar nyelvű evangélikus hetilap. Minden hét szerdáján jelenik meg, vasárnapi dátummal, tizenhat színes oldalon. Beszámol a legfontosabb egyházi eseményekről, fórumot biztosít az evangélikus egyházat érintő kérdések megvitatására, igehirdetéseket, hitébresztő írásokat, budapesti istentiszteleti rendet, publicisztikákat, interjúkat, olvasói leveleket, imádságot, Luther-idézetet is közöl, gyermek, ifjúsági, himnológiai, teremtésvédelmi és számítástechnikai rovatot is tartalmaz. Az ünnepi lapszámokban egy-egy oldalon német és szlovák nyelvű írások is olvashatók.
  • Digitális előfizetés
  • Figyelem! A digitális előfizetésben rendelt lapszámokat csak elektronikus formában kapja meg.
  • Kosárba Digitális lapszám vásárlása: 130 Ft*
  • Kosárba Digitális előfizetés: 12 hó Ár: 5 408 Ft (52 lapszám. Egy lapszám ára: 104 Ft)*
  • Kosárba Digitális előfizetés: 6 hó Ár: 2 873 Ft (26 lapszám. Egy lapszám ára: 110 Ft)*
  • Kosárba Digitális előfizetés: 3 hó Ár: 1 521 Ft (13 lapszám. Egy lapszám ára: 117 Ft)*
  • Kosárba Digitális előfizetés: 1 hó Ár: 535 Ft (4 lapszám. Egy lapszám ára: 133 Ft)*
  • Céges, több példányos előfizetéseit vásárolja meg itt.
* Áraink bruttó árak

Korábbi lapszámok

Bezárás
  • Üdvözlünk!
    Válogass a kínálatunkban lévő több száz újság között! Ha kíváncsi vagy a tartalmukra, bele is lapozhatsz. Ha először jársz a Digitalstandon, kattints az INDULÁS gombra!
    Indulás
  • Mit csinálhatok itt?
    Kedvenc lapjaidat egy kattintással megvásárolhatod vagy előfizetheted, digitális vagy nyomtatott formában, akár ajándékba is.
    Tovább
  • Hogyan olvashatom?
    Miután megvásároltad a digitális lapszámot, akár azonnal olvashatod is PC-n, Android eszközödön, iPaden vagy akár iPhone készülékeden.
    Tovább
  • Hogyan találom meg a kedvenc lapomat?
    Csak írd be a nevét a keresőbe, vagy válogass téma szerint a kínálatból. Fedezz fel új lapokat is!
    Tovább az oldalra